Erasmus tájékoztató

22243589_1566790986711268_299201387_o.jpg22278918_1566790970044603_1764677631_o.jpg

Első napunkon volt egy erasmus tájékoztató, ahol ömlesztve rengeteg információt kaptunk a kezdetekről egészen a vizsgákig. Szerencsére minden érthető volt. Megtudtuk, hogy egy papírt kell aláíratni minden tanárral és az erasmus irodával, ha elutazunk haza hosszabb időre (1 hétre) vagy csak utazgatunk valamerre Olaszországban. Előre bejelentve ilyet szabad. 

A kurzusokat is nagyon szabadon vehetik fel az erasmusosok (az itteni diákok nem), a festők például vehetnek fel akár szobrász tárgyat, design, divat tárgyakat.

A második nap (ma) is bementünk az irodába kérdéseket feltenni. Kénytelen voltam változtatni a learning agreementemen, mert nem indul az egyik általam választott kurzus. Szerencsére az erasmus irodában Elisabetta rámpillantva megállapította, hogy esetleg a szín óra érdekelhet. Ezt eltalálta!

Nagyon segítőkészek, még a szieszta is eltolódott/elmaradt a kedvünkért. Minden apró problémánkat végig vettünk és szerencsére sikerült is megbeszélni. A beszélgetés egyszer félbeszakadt, amikor is azt mondták most azonnal el kell menjünk valami nagyon fontos dolog miatt egy helyre. Valami prezentációt emlegettek és a munkáinkat. Végül az iskolához közeli kiállítóhelyre mentünk, ami egy régi templom nagyon szépen átalakítva kiállítóhellyé. Lézengtünk ott kicsit, nem nagyon értettük mi a helyzet, egy állófogadásba csöppentünk, kínálgattak a prosciutto-s szendvicsekkel. Kiderült, hogy csak egy kis spontán eszegetésre mentünk. 

Kaptunk diákigazolványt is gyorsan, amivel mehetünk kedvezményesen a múzeumokba és az elektronikus kártya készítésekor is elfogadják.